sine_morbo_cafe2.gif

Dr. Márton Bálint

IV. évfolyam (1999) 3. szám

Akvarell

Dr. Márton Bálintot Lukács Judit
mutatja be

Beszélgetőtársam akvarell csendéleteivel, tájképeivel, portréival érkezett a találkozónkra. Mint megtudom, mindegyik képnek külön történte van. A közös bennük az, ami létrehozta őket – a képek alkotójának szeretete és csodálata a természet iránt.
Dr. Márton Bálint 65 éves. Gyomán született. Ifjúkorában atletizált, az 50-es évek elején az ország legjobb atlétái közt tartották számon. Egyetemi tanulmányait Szegeden végezte. Évekig aktív tagja volt az ott működő táncegyüttesnek.
1960-tól a balassagyarmati Dr. Kenesei Albert Kórház rendelőintézetében dolgozik. 27 évesen nevezték ki vezető főgyógyszerésznek. 1961-ben beiratkozott a Farkas András tanár vezette képzőművészeti szakkörbe.

„ Az életemnek két meghatározó eleme van, a természet iránti csodálat és a sport szeretete. A sport nem más, mint a test mozgásainak finom összerendeződése.
És ugyanez történik a táncban is. Számomra mindkettő az önkifejezés egy lehetséges formája. Valahol egy kép megfestése is erről szól.”

A balassagyarmati Horváth Endre Galéria idén nyáron ünnepelte megnyitásának harmincadik évfordulóját. A nyári fesztivál keretében megrendezett tárlaton a városban élő számos hivatásos és amatőr művész állíthatta ki alkotásait. Ezen a rangos eseményen természetesen dr. Márton Bálint is részt vett képeivel. Az itt látható akvarellek festője képeiről nem igazán szeret beszélni.
Kívánságára meséljenek maguk a képek…

 
 
Orvosinterjúk
1996-2010

Dr. Kiss István
Dr. Szántó István
Dr. Oláh Éva
Dr. Nemesánszky Elemér
Dr. Hegyi Angelika
Dr. Borvendég János
Dr. Pethő Bertalan
Dr. Tállai Katalin
Dr. Tulassay Tivadar
Dr. Peresa Magdolna
Dr. Naményi Miklós
Dr. Szalay Katalin
Dr. Márton Bálint
Dr. Czeizel Endre
Dr. Hárdi István
Dr. John Smith
Dr. Veér András
Dr. Nemes János
Dr. Gömör Béla
Dr. Mészner Zsófia
Dr. Altomare György
Dr. Szentirmay István
Dr. Farkas Iván
Dr. Élő János
Dr. Galbáts Gabriella
Dr. Szuromi Pál
Dr. Bogárdi Mihály
Dr. Görgényi Klára
Dr. Kerényi Zsuzsa
Dr. Romics László
Dr. Danics Zoltán
Dr. Rihmer Zoltán
Dr. Vígh Béla
Dr. Béla Árpád
Dr. Takáts Annamária
Dr. Yaghi Rida
Dr. Szalóczy Péter
Dr. Winkler Gábor
Dr. Lozsádi Károly
Dr. Szigeti Zoltán
Dr. Szomolányi Gy. István
Dr. Katona István
Dr. Csapláros Zsuzsa
Dr. Csatár Éva
Dr. Cserháti Endre
Dr. Köves István
Dr. Csiba László
Dr. Solymosi Péter
Dr. Csókay András
Dr. Nékám Kristóf
Dr. Temesvári Erzsébet
Dr. Kricsfalusy Mihály

 
boritok_link.jpg

impresszum - adatvédelemi szabályzat - médiajánlat - kapcsolat