2000 V. évfolyam 1. szám Nyolcvanezer rajz Dr. Hárdi Istvánnal Lukács Judit beszélgetett Dr. Hárdi István pszichiáter, kandidátus, címzetes főiskolai tanár 1993 óta tudományos munkával és írással foglalkozik. Harminchárom évig volt Pest megye szakfőorvosa. Nevéhez fűződik a megyében működő pszichiátriai osztályok és gondozók megszervezése. – Ön a képi világ patológiájával és pszichológiájával foglalkozik. Hogyan esett a választása erre a témára? – A kép ősibb, mint a beszéd. Sok mindent lehet a képekben kifejezni… Gyermekkoromban nagyon érdekeltek a kézírások. Később hosszú időn át tanulmányoztam a grafológiát, tehát a kézírás pszichológiáját. Remek mestereim voltak.

Egy szakember számára kézírásunk sokat elárul a személyiségünkről. Azonban a képi világunk és azon belül a rajz, pontosabban a rajzsorozatok erre még inkább alkalmasak. A kézírásban rengeteg a tanult elem, míg a rajzolás ösztönösebb folyamat. A rajz olyan érzéseket, gondolatokat jeleníthet meg, amelyeket szavakban meg sem tudunk fogalmazni. Az ötvenes években gyakran végeztek elektrosokk-kezelést a betegeken. Akkor figyeltem fel arra, hogy ezeknek a betegeknek a kezelés után megváltoznak a rajzaik. Rájöttem, hogy ha egy beteg különböző időkben született rajzait összehasonlítom, akkor lehetőség nyílik a terápiás folyamatok követésére. Nézze! Itt vannak például egy olyan beteg rajzai, aki elektrosokk-kezelést kapott.
– Az első rajz a sokk-kezelés előtt, a második a kezelés közben, a harmadik a kezelés után készült. Látható, hogy az utolsó rajz olyan, mintha csak egy kisgyermek firkálta volna. A rajzsorozatban nyomon követhető az emlékezeti kiesés. Később, egy bizonyos idő elteltével a beteg újra úgy tudott rajzolni, mint a kezelés előtt. Tehát a rajzokat összehasonlítva nyomon követhető a beteg állapota. Ez a felismerésem arra indított, hogy a különböző terápiás folyamatok előtt, közben és után sorozatban rajzoltassam a betegeket. Így alakult ki lassacskán az a módszer – a patológiás és terápiás folyamatok követésének hasznos és objektív segítőeszköze –, amelyet dinamikus rajzvizsgálatnak neveztem el.

– Mi volt a rajzok témája?

– A betegeket arra kértem, hogy rajzoljanak egy embert, aztán egy állatot, majd amihez kedvük volt. Sorozatokat készíttettem, és leginkább az emberrajzokkal dolgoztam.

– Ez minden egyes beteg esetében hosszú időt vehetett igénybe.

– Igen. Az idő fontos szerepet játszott, hiszen a betegek állapotának változásai csak így voltak észlelhetők. Képzelje el, hogy valaki rossz állapotban jelentkezik az orvosnál. A kórházban a különböző terápiák hatására az állapota javul, vagy legalábbis várhatóan javulni fog. Ez a sorozatrajzokban nyomon követhető. De adott esetben a beteg leépülése is ugyanígy látható. Körülbelül nyolcvanezer rajz van a birtokomban. Ez közel ötezer sorozatot jelent. Négyszáz beteget több mint tíz éven át a rajzain keresztül is figyeltem. Volt olyan páciensem, akinek állapotát így harminc évig nyomon követhettem.

– Tehát a rajzok önnek sokszor többet mondtak minden szónál.

– A lényegre tapintott. Az ember ahhoz van szokva, hogy mindent a szavakkal fejezzen ki. Mint már említettem, a kép olyasmit mondhat el, amit szavakkal nem lennénk képesek megfogalmazni. Idézze csak fel magában Mona Lisa mosolyát. Hát lehet azt szavakba önteni? Ezek a rajzok is beszédesebbek voltak minden szónál. De mindig hangsúlyozom, hogy sohasem egy rajzot kell nézni, hanem sorozatokat, és így az idő múlásával kirajzolódik a személyiség dinamikája. Látható lesz, ahogyan a psziché dolgozik, mozog, formálódik.

– Elsősorban milyen betegcsoporttal foglalkozott?

– Természetesen a pszihiátriai gyakorlatban előforduló minden bajban szenvedőkkel, így például a szenvedélybetegek közül szívesen foglalkoztam az alkoholistákkal. A rajzaikból, csakúgy, mint a klinikai képből, megtudhattuk, hogy a beteg éppen hol tart az alkohollal. Ha például eljött hozzám egy alkoholista, és a viselkedésében semmi kifogásolnivalót nem láttam, a rajzát megnézve tudtam, hogy ivott-e. Egy rajzból gyakran pontosabban meg lehet állapítani, hogy valaki alkoholizált-e, mint a vérmintából. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy a rajzvizsgálat sohasem helyettesíti a klinikai képet. Ez egy vizsgálat a sok közül.

– Az álmokban felbukkanó szimbólumoknak nagy jelentőséget tulajdonítunk. Így van ez a rajzvizsgálatok esetében is?

– Az ember tudattalanja hordozza a szimbolikus képeket. Ez egy ősi adottság. A kreatív emberekben különösen megvan az a képesség, hogy ezzel az adottsággal éljenek, de az egyszerű embereknél is megjelenik például a kígyó, a szív, a nyíl képe, és le is rajzolják .

– Hogyan reagáltak a betegei, mikor arra kérte őket, hogy rajzoljanak?

– Ha jó kontaktust alakítottam ki velük, szívesen beszéltek, és aztán rajzoltak. Egy idő után azt is meg tudtam mondani, hogy melyik állapotban, mikor, miért nem rajzolt a beteg. De annál érdekesebb volt, mikor később mégis megtette.

– Meg lehet állapítani a rajzoló nemét, ha csak a képet látjuk ?

– Nagyon fontos, hogy milyen irányú a beteg rajza. Nem mindegy, mit rajzol, férfit vagy nőt. Nagy László, aki a kilencszázas évek elejének kiváló pszichológusa, és aki gyermekrajzokkal foglalkozott, azt mondta, hogy két-három éves korig nem is lehet a nemek közti különbséget látni. Ugyanez a helyzet egyes egyszerűbben rajzoló felnőtteknél. Viszont a differenciáltabb ábrákban sokféle kifejezése lehet a nemi azonosságnak, irányultságnak, a „szexuális hovatartozásnak”.

– 1958 óta számos könyvet írt, amelyek közül kettőt több nyelvre is lefordítottak. Várható újabb könyv megjelenése ?

– Igen, idén áprilisban jelenik meg Az agresszió világa című könyvem, melyet szerkesztettem és részben írtam.

Dr. Hárdi István művei:
Lelki élet, lelki bajok. Medicina, Budapest 1958, 9. kiadás, 1982.
Ápoláslélektan. Medicina, Budapest 1966. Pszichológia a betegágynál címmel 6. átdolgozott, bővített kiadás 1997 és 1998.
A dinamikus rajzvizsgálat Medicina, Budapest 1983.
Lelki egészségvédelem Medicina, Budapest 1992, (2. átdolgozott, bővített kiadás) 1997.
Az alkoholbetegség klinikumának diagnosztikus és terápiás gyakorlatából. Életmű-kötet. Országos Alkohológiai Intézet, Budapest, 1992.
Egy tehetséges szkizoaffektív beteg rajzainak pszihopatológiai elemzése.
SmithKline Beecham, Budapest, 2000.
Továbbá száznál több magyar és idegen nyelven megjelent közlemény,
több könyv szerkesztése magyar és angol nyelven.