2000 V. évfolyam 2. szám Beszélgetés John Smith professzorral Egy onkológiai szimpózium és egy operaelőadás között a Hyatt Hotelben adott interjút folyóiratunknak. John Smith, brit onkológus professzor, két gyermek édesapja, a Monteverdi Kórus énekese. – Profi éneklés és orvoslás.Nem mindennapi párosítás… – Kisgyermekkoromban zongoráztam és énekeltem. A középiskola befejezése után a cambridge-i egyetemen kezdtem meg tanulmányaimat. Itt kerültem kapcsolatba Sir John Eliot Gardinerrel, a Monteverdi Kórus alapítójával, a barokk muzsika nemzetközileg elismert tolmácsolójával. Ez a rendkívüli személyiség egész életemre nagy hatást gyakorolt. Olyan embereket keresett az egyetemen, akik rajonganak a zenéért, és valamilyen hangszeren is játszanak.

Így állt össze a csapatunk, amelyben én az énektudásommal vállaltam szerepet. Első fellépésünk színhelye Cambridge-ben a karácsonyi vacsoráiról híres Királyok temploma volt.1964-et írtunk, a barokk zenét csak kevesen ismerték, így a kórus teljesen bizonytalan vállalkozásnak számított. Koncertjeinken olyan olasz zeneszerzőket szólaltattunk meg, akiknek a világa teljesen különbözött, sőt távol állt az angol zenei ízléstől. A nagy áttörést az hozta meg, hogy meghívtak bennünket: adjunk hangversenyt a londoni Albert Hall-ban. Innentől kezdve a kórus sorsa már nem volt kétséges. Harminchat év telt el azóta, nagyon sok koncerttel. Händel, Bach, Mozart mellett olyan elfeledett szerzők műveit tűztük repertoárunkra, mint Gabrieli, Gesualdo, Carissimi, Schütz, Buxtehude, Campra, Leclair. A kórus együtt maradt, azonban nem mindenkinek jelentette a fő hivatást. Ami az orvosi pályámat illeti, gyakornoki éveim alatt egy karizmatikus orvos, a brit onkológia úttörője, Hamilton Fraely mellett dolgozhattam. Hatására én is onkológus lettem. Megnősültem, gyerekeim születtek, nekik és a szakmámnak szenteltem az időmet. Bármilyen elfoglalt voltam és vagyok azonban orvosként, az éneklés szerves része maradt életemnek; amikor csak lehet – és természetesen amikor hívnak –, megyek és szerepelek a kórussal.

– Említette a családját. Öröklődött a zene iránti vonzalom?

– Két lányom van. Mindketten muzsikálnak, de azt hiszem, annyira fanatikusan nem szeretik a zenét, mint én.

– Mit jelent önnél ez a fanatizmus?

– Amerikában jártam egy kongresszuson, és hiába keresgéltem a rádiócsatornákon, egyetlen számomra kikapcsolódást nyújtó zenei programot sem találtam. Akkor megfogadtam, hogy soha többé nem utazom kedves CD-im nélkül a világban.

– Munka, szereplés a kórussal, családi élet és pihenés. Hogy jut minderre ideje?

– Nekem mindaz fontos, amit ön felsorolt. Az onkológus orvos munkája felelősségteljes, és sokszor nagyon kegyetlen mind neki, mind a betegnek. Épp ezért olyan fontos a magánélet, a család és a kikapcsolódás. Ez utóbbit számomra az éneklés, régi repülőgépek vezetése és a mindennapi edzés jelenti.

Az interjút a SmithKline Beecham munkatársai készítették:
Halmavánszki Andrea
Dr. Pataki Vera
Szabó Orsolya