2008 XIII. évfolyam 2. szám

Minden beteggel kezet kell fogni

Dr. Csatár Évával Dogossy Katalin beszélgetett

– A fiam kerttervező, a lányom bölcsész. Sőt, a szüleim sem orvosok. Édesapám és édesanyám is matematikusok. Édesapám korán meghalt. Édesanyám egyedül nevelt fel minket. Mindhármunknak diplomát adott a kezébe, és lakást vett, úgy indított el az életbe. Ma sem tudom, hogyan csinálta. Csak arra emlékszem, hogy mindig dolgozott. Ha nem a munkahelyeinek egyikén volt, akkor magánórákat adott. És még nyolcvanéves koráig is angol nyelven tanított matematikát a Műegyetemen.

– Beszéljünk egy kicsit arról, hogyan lettél sebész és proktológus. Egyik sem igazán női terület.

– Véletlenül lettem sebész. Végzéskor szabadon választhattam volna állást, mert az évfolyam első tizenöt helyezettje között voltam, mégsem kaptam meg a megpályázott gyermekorvosi státust. Akkor felajánlottak egy helyet a csepeli sebészeten, s én elfogadtam. Sok tapasztalatot, nagy rutint szereztem. Elhatároztam, hogy előbb-utóbb belgyógyászati szakképesítést is szerzek. Azonban közbejött valami. 1980-ban, a sebészeti szakvizsgára való felkészülés során a Szabolcs utcában Ritter László professzor úr tartott nekünk előadást. A végén azt mondta, akit érdekel a proktológia, jöjjön le a pincébe – ott volt a rendelés. Életre szóló, meghatározó élményben volt részem. Láttam, ahogy a beteg óriási fájdalmakkal, kizáródott aranyérrel jön, és öt perc múlva panaszmentesen, gyakorlatilag egészségesen távozik. Tanfolyamokon, egyéni továbbképzéseken vettem részt, és 1982-tôl az osztályos munka mellett a csepeli szakrendelőben elindítottam a proktológiai ambulanciát. De a belgyógyászatról se mondtam le.Öt évet dolgoztam a Merényi Kórház belosztályán. Olyan betegségek kezelésére kényszerültem, amelyekhez régebben, még sebészként, konzíliumot kellett hívnom. De ott is elsősorban a „has”, azaz a gasztroenterológia érdekelt.  Az osztályon bevezettem a proktológiát is. Megvalósítottam régi álmomat, letettem a belgyógyászati szakvizsgát. Egyre világosabban láttam, hogy mi az, ami az orvoslásban engem igazán érdekel. Elsőnek indítottam az országban proktológiai magánrendelést. Ma már az egész országból jönnek hozzám betegek. Volt közöttük olyan is, aki már tizenegy orvosnál járt, mielőtt hozzám került. Az összes beteg húsz–harminc százaléka végbél körüli bőrproblémával küzd, ez a kedvenc szakterületem. A végbél körüli pikkelysömör például egészen más képet mutat, mint a test egyéb helyein, ezért nehéz felismerni. Egyre több a szexuális úton terjedô, végbélben, illetve a végbél körül kialakult probléma, amit nem könnyű diagnosztizálni, ha az ember nem gondol rá. Hosszasan sorolhatnám a helyi dermatológiai problémákat. A proktológia olyan komplex terület, amely egyaránt tartozik a sebészhez, a belgyógyászhoz és a bőrgyógyászhoz is. Ezért a „határterületi” jellegért szerettem bele, ez nyújtott és nyújt a mai napig rengeteg sikerélményt. Régi álmomat valósítottam meg, amikor megszereztem a gasztroenterológiai szakvizsgát is. Ma már a rendelőnkben minden műszerünk megvan ahhoz, hogy mindkét szakterületen bármilyen vizsgálatot vagy beavatkozást el tudjunk végezni. Elvem az, hogy helyi, illetve blokádérzéstelenítés mindent a legegyszerűbb módon kell megoldani. A gasztroenteorológia pedig azért fontos, mert az emberek jelentős része küzd valamiféle hasi diszkomfortérzéssel. Puffadással, székelési problémákkal él együtt akár évtizedekig de nem megy orvoshoz. Sokszor nem mer. Mert azt hallja, hogy ott rögtön tükröznek, alulról, felülről. S egy kicsit igaza is van. Pedig a tükrözés igazán csak a legvégső. Először el lehet végezni bakteriológiai, hasi ultrahang-, enzimdefektusokat mérő vizsgálatokat. Ezek egyike sem fájdalmas. És ezt el is mondom a betegeimnek.

– Mindig őszinte vagy?

– Igen. Szerintem az elsô három percben eldôl, hogy milyen az orvos és a beteg közötti kapcsolat. Ha nem alakul ki a bizalom, sokkal nehezebb a gyógyítás. Ezért én minden beteggel legelőször is kezet fogok. Ebből az első kézfogásból, a tenyere nyirkosságából, a szorítása erősségéből tudom, hogy mennyire fél, van-e önbizalma, és van-e bizalma felém. Ha érzem, hogy retteg, akkor elbeszélgetek vele, és csak ha már érzem rajta, hogy megnyugodott, akkor térek rá a konkrét panaszaira vonatozó dolgokra. Soha nem vizsgálok négykézláb helyzetben, mert úgy érzem, hogy ez kiszolgáltatott pozíció. Mindig bal oldalsó fekvésben vizsgálok, úgy, hogy a beteg egy monitoron követheti a beavatkozást. Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb embert érdekli a látvány, pontosan követheti, hogy mi történik vele. Kevésbé tartja kellemetlennek a beavatkozást. Minden betegemnek lerajzolom, hogy mi  a betegségének a lényege, s hogy pontosan mit fogok tenni azért, hogy meggyógyuljon. Ha olyasmit találok, amit én nem tudok kezelni, felhívok egy kollégát, és hozzá irányítom a beteget.

– Ha neked van segítségre, tanácsra szükséged?

– A világ legjobb szakembereitől volt módom tanulni. Berlinben a híres Charitee-n, Genfben M-C Martinnál, Rómában Mario Pescatori professzornál. ôket kérdezem meg ma is, ha valamilyen megoldhatatlannak tűnő problémám van.

– Pihenés?

– Sokat utazom. Nemzetközi kongresszusokon veszek részt, vagy éppen csak elindulok a világot felfedezni. Minden évben tartok előadást a genfi proktológiai továbbképzésen. Fontos része az életemnek a sport is. Háromszor hetente tornázni járok, és szeretek egyedül futni a Margitszigeten. Futás közben támadnak a legjobb ötleteim, gondolataim.  Ha valamilyen kongresszusra készülök, futás közben szoktam angolul felmondani magamnak az előadásomat.

– Publikációk?

– Nem kenyerem az írás, de több cikkem megjelent. Társszerzője vagyok A genitoanalis tájék bőrbetegségei című könyvnek és a Betegségek Enciklopédiájában is én írtam a proktológiai fejezetet.