11.gif 

 
 
Információk letölthető PDF dokumentumban.
Letöltés:

JEGYMESTER HÍREI

Budapesti Őszi Fesztivál
Október 8-16. között a kortárs művészeteknek hódol Budapest öt helyszínen: a TRAFÓ-ban, az Új Színházban, a Nemzeti Színházban, a Thália Színházban, illetve a Madách Színházban. A tizenkilencedik BÖF produkciói olyan izgalmas távlatokba kalandoznak, mint a gyermeki lélek rejtelmei, az egyiptomi müezzinek világa vagy éppen a mobiltelefonra szabott operaelőadás.

KULTÚRPONT HÍREI

Nyelvparádé a Millenárison
2010 szeptemberében rendezik meg a 11. Nyelvparádét Budapesten.
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Nyelvparádé nyelvtanulási seregszemlét a budapesti Millenárison 2010. szeptember 3. és 5. között. A rendezvényen nyelviskolákkal, nyelvvizsgaközpontokkal, nyelvi utaztatókkal és nyelvkönyvkiadókkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, de részt vehetnek kerekasztal-beszélgetéseken, bemutatóórákon és próbanyelvvizsgákon is.
www.nyelvparade.hu

Pályázat a Szent-Györgyi Albert ösztöndíjra
A Szent-Györgyi Albert Rotary Club Szeged pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem kiemelkedő tudományos eredményeket elért hallgatóinak a Szent-Györgyi Albert ösztöndíj odaítélésére.
Pályázatot hirdet a 2010/2011-es tanévre a Szent-Györgyi Albert Rotary Club Szeged a Szent-Györgyi Albert ösztöndíj odaítélésére a Szegedi Tudományegyetem kiemelkedő tudományos eredményeket elért hallgatóinak. A pályázaton a Szegedi Tudományegyetem magyar állampolgárságú, a 2010/2011-es tanévben nappali tanulmányokat folytató hallgatói vehetnek részt.

Pályázati határidő: 2010. szeptember 24.
Szent-Györgyi Albert Rotary Club Szeged;
I: www.juris.u-szeged.hu/informaciok/hazai-osztondijak/szent-gyorgyi-albert-100728
T: (06 62) 544-003

Tehetségkutató pályázat együtteseknek
Magyar népzenei forrásból is merítő együtteseknek hirdet tehetségkutató pályázatot a NomádÉtel.hu. (SFF Tender)
A NomádÉtel.hu tehetségkutató pályázatot hirdet magyar népzenei forrásból is merítő együtteseknek. A pályázatra autentikus népzenei, folk-rock és világzenei formációk jelentkezését is várják. A pályázat első körében kiválasztott zeneszámokat közönségszavazásra bocsátják.

Pályázati határidő: 2010. szeptember 30.
NomádÉtel.hu;
E: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
I: nomadetel.huKkultúrpont

Szárnypróbálgatók 2011 - irodalmi pályázat
Irodalmi pályázatot hirdet Szárnypróbálgatók 2011 címmel a Faludy György Irodalmi Műhely. (KultúrPont)
Faludy György Irodalmi Műhely vers- és novellaíró pályázatot hirdet Szárnypróbálgatók 2011 címmel. A pályázatra magyar anyanyelvű pályakezdő és haladó alkotók verseit és novelláit várják. A legjobbnak ítélt alkotásokat egy antológiában jelentetik meg.

Pályázati határidő: 2010. szeptember 24.
Alföld Művészeti Egyesület; 6640 Csongrád, Szép u. 12.
E: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
I: www.alfoldegyesulet.shp.hu
T: (06 63) 483-374

Pályázat az EU Újságírói Díjra
Az Európai Bizottság pályázatot hirdet európai újságíróknak Együtt a diszkrimináció ellen! címmel az EU Újságírói Díj odaítélésére
Pályázatot hirdet az EU Újságírói Díj odaítélésére az online vagy nyomtatott sajtóban publikáló európai újságíróknak az Európai Bizottság Együtt a diszkrimináció ellen! címmel. A díjjal olyan újságírók munkáját ismerik el, akik írásaikkal hozzájárulnak a sokszínűség előnyeinek jobb megértéséhez és a diszkrimináció elleni küzdelemhez.

Pályázati határidő: 2010. szeptember 17.
Európai Bizottság;
I: journalistaward.stop-discrimination.info


Goldoni: A legyező - Komédi Franc Ez?

 

Könnyed kikapcsolódást ígér az Óbudai Társaskör kertje július és augusztus hónap folyamán, hat alkalommal. Az egyik legtöbbet játszott színpadi szerző, a velencei Carlo Goldoni darabját tűzte műsorára ismét a húsz éve alakult avantgárd társulat. Az előadás érdekessége, hogy a színészek több szerepet is játszanak és maguk készítették a díszletet, a jelmezt, sőt, az eredeti színdarabot is maguk írták át.

Veszprémi Ünnepi Játékok

 

A Veszprémi vár is a július-augusztus hónapforduló alkalmával népesül be, a négy eseményt számláló fesztivál idején. Július 29-én a Chick Corea Freedom Band fellépése nyitja meg a rendezvénysorozatot, majd José Cura és Komlósi Ildikó operaestjét, valamint az Earth Wind & Fire hangzásvilágát felelevenítő koncertet követően az algériai születésű francia rai-előadó, Khaled slágereivel zárul a műsor augusztus 1-jén.

Munkácsy-képek Amerikából

 

A Veszprémi Ünnepi Játékokhoz kapcsolódik a veszprémi Csikász Galéria kiállítása, amely október 10-ig látogatható. A festményeket a munkácsi születésű, immár New York-ban élő Pákh Imre műgyűjtő bocsátotta rendelkezésre, aki egyben a kivételes festő munkásságát még elismertebbé tenni kívánó Munkácsy Mihály Alapítvány ötletgazdája.

Reigl Judit életmű-kiállítása

 

A debreceni Modem A létezés ritmusa című tárlatával tiszteleg a nemzetközi szinten a legnagyobb elismertségnek örvendő kortárs magyar származású festő előtt. Világszerte ez az első alkalom, hogy több mint 1300 négyzetméteres kiállítótérben láthatóak együtt a művész munkái, ezáltal lehetővé téve minden alkotói szakasz bemutatását. A kiállítás szeptember 19-én zárul, hogy a nantes-i Musée des Beaux-Arts-ban októberben nyíló tárlaton résztvevő művek időben megérkezhessenek.

MÜPA

   

NEW ORLEANS SWING 2010
Joscho Stephan Trio (DE) – Django 100

2010. augusztus 29. 19:30 - 22:00
Fesztivál Színház
Joscho Stephan – gitár, Günter Stephan – gitár, Max Schaaf – bőgő
A Művészetek Palotája évenként megrendezett swingfesztiválja New Orleanst választotta névadójának. New Orleans a tradicionális jazz, a ragtime és persze a swing otthona. Kulturális értékei, elsősorban halhatatlan zenéje előtt róják le tiszteletüket a fesztivál fellépői évről évre. A New Orleans Swing Fesztivál programja a műfaj legkiválóbb hazai és regionális képviselőit sorakoztatja fel. Mellettük idén is közreműködnek a tengerentúlról érkező művészek, akik képesek anyanyelvi szinten bemutatni a swing hagyományos és autentikus színeit, ízeit.
Az idei fesztivál Benny Goodman és Django Reinhardt szellemét idézi meg a közönség számára: a Budapest Jazz Orchestra az amerikai swing reneszánszát képviselő Ken Peplowskit látja vendégül – a klarinétos-szaxofonos Peplowskit Benny Goodman hagyatékának egyik leghívebb őrzőjeként tartják számon méltatói. A Szalóky Béla vezetésével alakult Hungarian Swing Stars mellett a szintén amerikai Vaché fivérek közreműködnek: Warren Vaché trombitán és Allan Vaché klarinéton a 40-es évek aranykorának muzsikáját kelti életre; tapasztalataikat szintén Goodman zenekaraiban szerezték a 70-es években. A fesztivál utolsó napján a száz éve született francia virtuóz swing-gitárosnak, Django Reinhardtnak állít emléket a Joscho Stephan Trio. A két gitáros (apa és fia) által alapított együttes lenyűgöző virtuozitásával tiszteleg a francia gypsy jazz zsenije előtt.

Rendező: Művészetek Palotája
Erre a koncertre jegyét a Művészetek Palotája saját jegypénztáraiban üdülési csekk, Accor Ticket Culture utalvány, Sodexho Pass Kultúra- és Ajándékutalvány, valamint Művészetek Palotája ajándékutalvány beváltásával is megvásárolhatja.
Jegyárak: 1700, 2900, 3700 Ft
Babakoncert
2010. szeptember 6. 10:15 - 11:15
Üvegterem
Közreműködnek: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói
Életünk első, meghatározó zenei élményei az anyaméhben érnek bennünket. A csecsemő még ki sem nyitja a szemét, amikor már ösztönösen reagál a muzsikára. Érzelmi fejlődésünk, a világgal való ismerkedésünk nélkülözhetetlen elemét alkotják azok a hatások, amelyeket a zene gyakorol ránk.
A zenehallgatást tehát nem lehet elég korán kezdeni. Ezért határozták el a program szerkesztői, hogy a Művészetek Palotája falai között lehetőséget kínálnak 0–12 hónapos gyerekeknek és szüleiknek az élő klasszikus zenével való kötetlen találkozásra. A kicsik a speciálisan számukra összeállított harmincperces műsort a színpad előtt leterített szőnyegen, édesanyjuk, édesapjuk közelségében hallgathatják.
A hangversenyek műsoráról a Művészetek Palotája honlapja ad tájékoztatást.

További előadások:
Üvegterem, 10.15 és 11.30
Szeptember 20., október 4., 18., november 1., 15., 29., december 13.

Rendező: Művészetek Palotája
Erre a koncertre jegyét a Művészetek Palotája saját jegypénztáraiban üdülési csekk, Accor Ticket Culture utalvány, Sodexho Pass Kultúra- és Ajándékutalvány, valamint Művészetek Palotája ajándékutalvány beváltásával is megvásárolhatja.
Jegyárak: 400 Ft felnőtteknek, gyermekek számára a belépés díjtalan.
Allan Sekula: Polónia és más mesék
2010. július 9 – szeptember 19.
Ludwig Múzeum
A kiállítás a varsói Zachęta Nemzeti Művészeti Galéria (Zachęta – Narodowa Galeria Sztuki) és a chicagói The Renaissance Society együttműködésében jön létre.

A világhírű amerikai alkotó, Allan Sekula (Erie, Pennsylvania, 1951) dokumentarista fotó- és videoművészete révén vált ismertté. A hetvenes évek elején induló pályája kezdetétől fogva a vizualitás, azon belül a művészi ábrázolás hagyományos módjainak aláaknázása foglalkoztatta. Mindemellett Sekula a kapitalizmus bevett mítoszainak állandó kritikusa is, érdeklődésének középpontjában a globális tőkének kiszolgáltatott dolgozó ember áll. A kiállításon a művész korábbi és jelenlegi munkái egyaránt szerepelnek, a retrospektív bemutatás szándéka nélkül. A munka, valamint a hozzá kapcsolódó egyéni és társadalmi helyzetek, illetve megközelítések köré épülő tárlat része a Polonia and Other Fables (Polónia és más mesék) című új sorozat is, amely kritikus szemmel dokumentálja és vizsgálja a globalizáció társadalmi hatásait.

Rendező: Ludwig Múzeum

 
 

sine_morbo_cafe.gif
 
boritok_link.jpg

 
impresszum - adatvédelemi szabályzat - médiajánlat - kapcsolat