Temesvári Erzsébet professzorasszonnyal Dogossy Katalin beszélgetett
Azon a napon, amikor negyedévesegyetemistaként először lépte át a Bőrklinika kapuját, aligha sejtette, hogynegyvenkét esztendő múlva még mindig ugyanebben az épületben dolgozik majd.Persze közben sok minden megváltozott. Az intézetet ma is úgy nevezik:Semmelweis Egyetem Bőr- Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika. Temesváriprofesszor asszony ma már a klinika igazgatóhelyettese, egyetemi tanár. Szakmaitársaságok tagja, elnöke. Tudományos közlemények, tankönyvek szerzője, a Bőrgyógyászatiés Venerológiai Szemle című folyóirat főszerkesztője. Számos szakmai kitüntetésmellett a Batthyány- Strattmann László-díj tulajdonosa. Orvos, csupa nagybetűvel.Soha nem is vágyott másra.
– Szüleimtől azt láttam, hogycsak a munka képes boldoggá tenni az embert. Édesapám több falu állatorvosakéntnem ismerte a munkaidőt. Azonnal indult, ha hívták, lehetett hajnal vagyéjszaka, és én soha nem hallottam őt panaszkodni ezért. A szakmája volt ahobbija. Miként nekem is. Néha megkérdezik tőlem, hogy mi az én kedvenc elfoglaltságom.Hát a munkám, mondom. A szabadságom alatt is többnyire a szakmával foglalkozom,készülök az előadásaimra, közleményekre, írok, mint legutóbb nyáron is egyegyetemi tankönyvet, Gyakorlati allergológia címmel, amelynek szerkesztésébenKárpáti Sarolta professzor asszonnyal közösen dolgoztunk. De nekem ezvalahogyan természetes. Nekünk már gyerekkorunkban is tele volt kötelességgel méga nyár is.
– Hol töltötte a gyerekkorát?
– Makón születtem, és a románhatár magyar oldalán, Apátfalván nőttem föl. Érdekes világ volt. A falu határábanlévő Maros túlpartja már Romániához tartozott. Nekünk gyerekként természetesvolt, hogy miközben lubickolunk, a túloldalon a katonák csőre töltöttfegyverekkel őrzik a határt. Számomra a mai napig is furcsa, hogy Budapestrőlelvágynak nyaralni az emberek. Nekem a főváros volt a nagy nyaralás, a csoda.Kicsit mindmáig az. Apátfalváról hosszú, kétszáz kilométer volt az útBudapestig. Mégis gyakran jöttünk, hiszen apai nagyszüleim itt éltek, ittlaktak, a Veres Pálné utcában. A szüleimmel gyakran meglátogattuk őket, s akkorjártunk színházba, operába. Nagyanyámmal persze eljutottam a nagycsarnokba is bevásárolni.
Apai ágról sváb származású acsalád, Mária Terézia alatt települtek át a felmenőim Lotharingiából. Édesanyámcsaládja a Csallóközben élt. A késmárki templom falán mint donátoroknakmegtalálható a nevük.
Nem sokáig maradhattamazonban otthon, a szüleim és az öcsém mellett. Gimnáziumba Szegedre küldtek.Úgy határozott a család, hogy a híres szegedi Tömörkény Gimnáziumban a helyem.Így kerültem tizennégy éves koromban albérletbe, egy nagyvárosba, egyedül. Másvolt persze akkoriban az élet, nem kellett a gyerekeket annyira félteni.Emlékszem, este nyolcig volt csupán kimenő, ha a gimnázium valamelyik tanárameglátott az utcán minket nyolc óra után, annak súlyos fegyelmi következményeilettek volna. Ilyesmit az ember nem kockáztatott.
– Mindig is orvosi pályára készült?
– Igen. Már a gimnáziumban isegészségügyi szakosztályba jártam. Első évtől voltak gyakorlati és elméleti óráinkszombatonként. Megismertük az egészségügyet, ráadásul alulról, hiszen főkéntápolói feladatokat kaptunk. Mivel kitüntetéssel végeztem a gimnáziumot, ésigazán, nagyon szerettem tanulni, azonnal felvettek az egyetemre. A tanulásmellett azért maradt mozira, színházra, tánciskolára is idő. Gimnazistakéntismertem meg a későbbi férjemet, s mondhatom, hogy a gyerekeink mellett őéletemben a legjobb dolog.
– S a bőrgyógyászat? Hogyan választotta?
– Véletlen volt. Negyedéves koromban,mint diákkörös, egy akkor egyedülálló gyógyszerallergia-vizsgálati tesztetvégezhettem Schneider Imre professzor úr irányításával a Szegedi OrvostudományiEgyetem Bőrgyógyászati Klinikáján. A következő évben pedig itt, a pestiklinikán is be akarták vezetni ezt az egyébként a mai napig is alkalmazott diagnosztikaimódszert. A klinika professzora, Király Kálmán segítségével így ezt a munkátitt végezhettem. Így kerültem Pestre, arra a munkahelyre, ahol ma is vagyok.
– Egyetemistaként.
– Igen. Akkoriban ez nagyonnagy szó volt, miként az is, hogy átvett a pesti egyetem. Ez nem sak a munka, hanema magánéletem szempontjából is rendkívül kedvező változás volt. Hiszen akkormár a leendő férjem is a fővárosban dolgozott, miután végzett a MűszakiEgyetemen. Akkor kötöttünk házasságot, amikor én is megkaptam a diplomámat.
– Attól a naptól kezdve, hogy tudományossegédmunkatársként bekerült a klinikára, töretlen a karrierje. Munkatársként,majd főmunkatársként, később az Allergológiai Laboratórium és Szakambulanciavezetőjeként maradt ideje a családra?
– Természetesen kellett, hogymaradjon. De akkoriban, 1972-ben, amikor Györgyi, majd ’77-ben, amikor Katinkalányom született, még nem volt gyakori a szülést megelőző több hónaposszabadság. Mindkét gyerekemmel végigdolgoztam a terhességet. Sőt a kisebbikkelinnen, a munkahelyemről mentem át a klinikára, amikor eljött az idő. Emlékszem,akkori professzorom kicsit megütközve kérdezte: „El akar menni? Most?” „Igen,de csak kontrollra”– feleltem. De három hónap múlva már újra dolgoztam. Még nemvolt gyes, meg gyed, de volt megbízható segítség, aki vigyázott a gyerekekre, éstermészetesen a férjem is rengeteget segített. Valószínűleg nem sínylették mega dolgot, hiszen mindketten orvosok, sőt mindketten bőrgyógyászok lettek. Gyakranmegkérdezik tőlem, hogyan lehetséges ez. És én mindig csak azt tudomválaszolni, hogy én hazavittem a szakmám szeretetét. A gyerekeim ezt látták.
– Hogyan telik egy napja?
– Hét körül érek berendszerint a klinikára. Ilyenkor van néhány percem, hogy elrendezzem a napidolgokat. Utána vizitelek. Meghallgatom a beosztott orvosaimat, megbeszéljük anapi teendőket. Vezetőként sok adminisztrációs feladatot is el kell látnom. Magánrendelésemis van. Rendszerint este hét körül érek haza. Hétvégeken pedig ülök aszámítógép előtt.
– Elégedett embernek látom.
– Mert az is vagyok. Nekem ahivatásom, a kutatás, éppen úgy, mint a gyógyítás soha el nem múló örömötjelent.
– Azért néha még egy hivatását megszállottan szeretőembernek is ki kell kapcsolódnia.
– Igen. Számomra a legigazibbpihenés az olvasás. Márai és Szabó Magda regényeit képes vagyok többször iselolvasni. Mindig felfedezek bennük valami újat. No meg van két unokám, ők isrengeteg örömöt szereznek, a teljes kikapcsolódást ők adják.
